Tudni valók Pozsonyról.
A Duna partján, az ország délnyugati csücskében, Ausztria és Magyarország határainak közvetlen közelében, a Kis-Kárpátok előterében fekszik. Pozsonyban öt híd ível át a Duna felett
Neve a régi magyar Poson személynévből (a vár első ispánjáról) ered. Maga a személynév lehet a cseh Pos, de lehet a német Poscho személynévből is. A szlovák név előzménye a 907-ben említett Braslavespruch illetve Brezalauspruch alak. Ez a szláv Braslav személynév és a német burg (= vár) főnév összetétele. Ebből lett a mai német Pressburg.
Itt létesült az első magyar várispánság. A 11. századtólPozsony vármegye székhelye és káptalani székhely lett. 1051-ben a várat ostromló német hajókat a magyarok (Búvár Kund mondája) elsüllyesztették.
1146-ban rövid időre német kézre került. A 13. századbanbajorhospesek telepedtek itt le ezzel elkezdődött a város polgárosodása és német jellege dominált 1918-ig.
1405-ben szabad királyi város, ezen belül a tárnokmester bíráskodás alá tartozó tárnoki város volt. Egyetemét 1467-ben Mátyás király alapította. 1506-ban I. Miksa császár foglalta el. 1526 után az ország fővárosa lett, itt őrizték a Szent Koronát, itt koronázták a királyokat, többször volt országgyűlés színhelye.
1620-ban Bethlen Gábor seregei elfoglalták a várost. 1626. december 20-án itt kötötték meg a békét Bethlen és a császár. A Wesselényi-féle összeesküvés elnyomása után. 1674-ben itt működött a protestánsok elnyomásának hírhedt eszköze, az ún. Pozsonyi vértörvényszék, amely protestáns lelkészeket gályarabságba küldött. 1683. július 29-én a város alatt győzte le Lotaringiai Károly herceg a Duna bal partján előrenyomuló Thököly Imre seregét. A Habsburgok a belsővárat reprezentatív palotává építették ki. 1780-tól a vár hanyatlásnak indult, előbb a bútorokat szállították el, majd papnevelde és kaszárnya lett.
1780-ban itt jelent meg a Magyar Hírmondó című magyar újság, 1783-tól itt működött a királyi jogakadémia. 1806-ban és 1809. június 26-án elfoglalták a franciák. Az 1809-es ágyúzásból eredő károkat az 1811. május 28-i tűzvész tetőzte be. A vár helyreállítása csak 1953-ban kezdődött meg.
1840-ben Pozsony és Szentgyörgy között indult meg az első magyar lóvontatású vasút. 1848. április 7-én itt alakult meg az első felelős magyar minisztérium. 1882 és 1919 között Evangélikus Teológiai Akadémia, 1914 és 1921 között az Erzsébet Tudományegyetem, 1921-től a Comenius Egyetem működik a városban. 1910-ben 78 229 lakosából 32 790 német, 31 705 magyar, 11 673 szlovák, 1242 cseh, 351 horvát és 115 lengyel volt
1840-ben Pozsony és Szentgyörgy között indult meg az első magyar lóvontatású vasút. 1848. április 7-én itt alakult meg az első felelős magyar minisztérium. 1882 és 1919 között Evangélikus Teológiai Akadémia, 1914 és 1921 között az Erzsébet Tudományegyetem, 1921-től a Comenius Egyetem működik a városban. 1910-ben 78 229 lakosából 32 790 német, 31 705 magyar, 11 673 szlovák, 1242 cseh, 351 horvát és 115 lengyel volt.
Az 1919–1938-ig terjedő első csehszlovák időszakban megkezdődik a város magyar jellegének fokozatos felszámolása: megváltoztatják a város nevét és az utcaneveket; csaknem teljesen megszüntetik a magyar és német nyelvű oktatást; eltüntetik vagy szétverik a magyar vonatkozású szobrokat; tömegesen épülnek lakások a városba megtelepedni akaró szlovákoknak, akiknek a lakhatás mellett új munkahelyekre is szükségük volt. Az első bécsi döntést követően Pozsony a Jozef Tiso vezette első Szlovák Köztársaság fővárosa lesz, de az óvárostól nyugatra levő Dévény, és a délre levő Ligetfalu az -Anschluss után- a Harmadik Birodalomhoz kerül. A második világháború alatt bár a város zsidó lakosságát deportálták, az épületek megmenekültek az Apollo olajfinomító kivételével a bombázástól. 1945. április 4-énszovjet és román csapatok foglalják el a várost, amely az ismét Csehszlovákia része lesz. A háború után a maradék magyar és német lakosságot erőszakkal kitelepítik, és a háborút lezáró új békeszerződésCsehszlovákiának ítéli stratégiai okokból a mai város szerves részét alkotó Horvátjárfalut, Oroszvárt és Dunacsúnt.
1968. október 28-án a vár a felújításának befejezésével, helyszínéül szolgál cseh-szlovák föderációról szóló törvény aláírásának is. 1972. augusztus 26-án készül el az óvárost és Ligetfalut összekötő 432 méter hosszú, és 21 méter széles Új (eredetileg SZNF) híd , Árpád Tesár - Jozef Lacko tervei szerint. 1978-ban kezdődött meg a ma 120 000 lakosú lakótelep építése Ligetfaluban, melynek következtében a város összlakossága ma megközelíti a 450 000 főt.
1993. január 1-e óta az önálló Szlovákia fővárosa.
Pozsonyi vár
A Pozsonyi vár impozáns épületegyüttese egy, a Duna szintje felett 85 méter magas dombon áll. A várat többször átépítették, a legnagyobb változáson Mária Terézia uralkodása alatt ment át. A vár Korona-tornyában őrizték a magyar királyi koronázási ékszereket.

2012 július 22-én a nyugdíjas klub kirándulása a pozsonyi várban.
A gótikus stílusú Szent Márton-székesegyház Pozsony legnagyobb, legrégibb és legdíszesebb temploma. 1563 és 1830 között a magyar királyok koronázó temploma volt. A pozsonyi székesegyházban koronázott 11 király és 8 királyné között volt Mária Terézia is. A templom 85 méter magas tornyát 1,57 méter magas és 300 kg-ot nyomó szent korona aranyozott mása díszíti. Ebben a templomban találták meg egyik legrégibb írásos emlékünket, a Halotti beszédet.


Mikor a mohácsi csata után a törökök elfoglalták Budát, I. Ferdinánd magyar király úgy döntött, hogy a magasabb hivatalokat biztonságosabb helyre, Pozsonyba költözteti. Így került Pozsonyba a Magyar Királyi Kamara, amely Magyarország legfelsőbb pénzügyi szerve volt. Miután a kamara elköltözött Pozsonyból, 1802 és 1848 között itt ülésezett a magyar országgyűlés.
Hosszú története során az események középpontjában volt. Volt piactér, passiójátékok színtere, a polgárok gyülekezési tere, köszöntöttek itt uralkodókat, de helyszíne volt a nyilvános kivégzéseknek és azokon az embereken végrehajtott egyéb testi fenyítéseknek is, akik megsértették a törvényt. Mindig nagy tömeget vonzott a Fő térre a pompás koronázási menet, amelynek élén Magyarország új királya haladt.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.
► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!
mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu
2. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu
3. Medencefűtés
► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.
medencefutes.hupont.hu
4. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!
► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.
malyiszallas.hupont.hu
5. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
6. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés
► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.
munkaeroberles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
3. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
5. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
6. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
9. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
10. Piccolo Pizzéria Dunaharaszti
► Dunaharaszti, Északi ipari park Díjtalan házhoz szállítás 990 Ft feletti rendelés esetén Dunaharaszti,Taksony,Alsónémedi 3490 Ft feletti rendelés esetén Szigethalom,Szigetszentmiklós,Dunavarsány ,Soroksár területén.06-70-200-90-54
piccolopizzeria.hupont.hu
11. kőműves,burkoló,festő,felujítás,építés
► Vállalok kőműves,burkoló,festőmunkát.Családiházak építését lakásfelujítást, tetőterek beépítését, giszkartonozást,Falazást, vakolást, betonozást, bontást . Természetesen kisebb munkákat is elvégzem. Budapesten és pest megyében. Tel. : 06 20 594 0260
felujitasepites.hupont.hu
12. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
13. Segítség!Óvodás a gyermekem!
► Itt mindent megtalálsz egy helyen,amit gyermeked óvodás éveiről,életéről,neveléséről,fejlődéséről tudni szeretnél.Segítséget kaphatsz bármilyen nehézséged,problémád akad.
ovianyu.hupont.hu
14. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
15. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
16. Gyermeksarok
► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!
gyermeksarok.hupont.hu
17. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
18. LUFIHAJTOGATÁS BÁRHOL AZ ORSZÁGBAN
► Szórakozás, móka, kacagás? Lufiarcok a megoldás! Hívd Timit, és Krisztiánt.
lufiarcok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
20. Jóban-Rosszban
► Minden ami Jóban-Rosszban!
jobanesrosszban.hupont.hu
21. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
22. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
23. "A Szellem Útja" Ezoterikus Közösség
► Ez a megnevezés az Atlantiszi Kabbalából ered, ami által valódi Énünkhöz közeledünk, létünk értelméhez. Itt, egy Útat mutatunk neked. Méghozzá azt, hogyan találd meg a te belső utadat, és hogyan teremts, alkoss az életedben gyümülcsöző dolgokat.
reikienergia.hupont.hu
24. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77
► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880
gyartoibutorbolt.hupont.hu
25. Selena Gomez rajongók hivatalos oldala
► új képek a Selenás képek mappában
selenagomez-fan.hupont.hu
26. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
27. Negyedik Műszak zenekar honlapja
► Debrecen
negyedik-m-zenekar.hupont.hu
28. MiniFini Fornetti Apróságok boltja
► MiniFini Fornetti - Ha éhes vagy...
minifini.hupont.hu
29. Eredetiségvizsgálat a II. kerületben
► II kerület Alsó Törökvész út 5. 06 70 242 9575
eredetvizsga-obuda.hupont.hu
► Félrelépni is okosan kell! Mi segítünk ebben.
saonaingatlan.hupont.hu
31. Aszfaltozás,Útépítés, Profi Minőségben Dolgozunk, Jó Áron, Országosan !
► Aszfaltozás, Már csak az aszfalt hiányzik? Gyors, hatékony, költség optimalizált aszfaltozás egész Magyarország területén, Hívjon Bizalommal!! Tel:( 06/70/770-3547)Mivel magas minőségben dolgozunk ! Jó Áron !
ujaszfalt.hupont.hu
32. Napsugár Szépségszalon műköröm, fodrászat
► Hajhosszabbítás, műköröm, fodrászat
amarillisz.hupont.hu
33. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
34. Asztalitenisz Centrum Budapest/asztalitenisz asztal bérlés, edzés, oktatás
► Ha még nem tudsz pingpongozni, de szeretnél megtanulni, ha még csak "amatőr" vagy, de szeretnél megtanulni jól asztaliteniszezni, ha már jól játszol, de még jobb szeretnél lenni, vagy csak egyszerűen jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed...
asztaliteniszcentrum.hupont.hu
35. Párizs,Franciaország ,Telekocsi Balatonra, utazás nyaralás kirándulás
► Budapest, Párizs,Franciaország ,utazás ,nyaralás,kirándulás,tengerpartokra Balatonra osztálykirándulás űzleti utak munkásjáratok külfőldre belfőldre, csapatépítő utak, turista utazás,csoportos utazások kis buszokkal, Párizs ,Lyon,Marseille,Avignon
budapest-parizstelekocsi.hupont.hu
36. Pack-Kolor Kft Élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártása és forgalmazása
► Ekészűlt az új webshop biztonságos könnyen kezelhető ! Kattints a linkre !!
packkolor.hupont.hu
► Ha szeretne olyan neurológus szakorvoshoz fordulni, aki a beteget személyre szabott kivizsgálásban, és kezelésben részesíti,akkor forduljon hozzám bizalommal.
neurologus.hupont.hu
38. iPhone App
► Itt mindent megtalálsz amit az iPhonról tudni kell. Játékok,programok segítségek a használatához.
iphoneapp.hupont.hu
39. Asztalos munkák Budapesten és környékén POLLER PÉTER
► Bútorok,és minden más,amit a megrendelő fából álmodott meg !
asztalos-poller.hupont.hu
40. Műanyag nyílászáró, HiSec biztonsági ajtó Miskolcon Óriási kedvezménnyel!
► Hi-Sec Acél biztonsági ajtó már 152.000 Ft-tól, továbbá nyílászárók(MŰANYAG, FA, ALU), télikertek teljeskörű árnyékolástechnikával. Díjtalan felmérés, tanácsadás, árajánlatkészítés. Rövid határidő, szakszerű szerelés helyreállító kőműves munkával.
aluport.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
aaaanimeeee.hupont.hu
► Kedves Látogató ! Itt szeretném bemutatni a saját magam készített gobelin képeimet.Most már mint nyugdíjasként varrogatok Kecskeméten. Mindig is kézimunkáztam kb.20 éve gobelinezek.Sokat megvettek már de rendelésre is készítek.
gobelin-mester.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
► Számitógép-szervizelés-karbantartás
szamitogep-muszaki-aruhaz.hupont.hu
45. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
longlifehome.hupont.hu
46. SZERESS ÉLNI, MERJ ÖRÜLNI, FOGADD EL ÖNMAGAD LÉTEZÉSÉT HISZ FONTOS VAGY !
► MEGLEPŐ KEZDET?MOST MÉG LEHET!DE KÉSŐBB!?MAGYARI JÁNOS REIKI MESTER VAGYOK ENERGIA GYOGYITÓ.UGYANAKKOR BIZTON ÁLLITOM HOGY AZ EMBEREK TÖBBSÉGE MEGTUDJA MAGÁT GYÓGYITANI!!!
orommel-letezni.hupont.hu
47. Chiara szappan manufakrúrája
► Kecsketejes szappanok kizárólag természetes anyagok felhasználásával
kecsketejes-szappanok.hupont.hu
48. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
49. X-Faktor
► Sziasztok! Ezen az oldalon mindent megtudhatsz az X-Faktorról. Képeket is találsz. Ha szereted az X-Faktort, és tetszik az oldalam, akkor nézz be ide máskor is. Jó szórakozást! :)
dori-honlapja.hupont.hu
50. TAR LŐRINC BARÁTI KÖR (TLBK)
► "Palócnak lenni kegyelmi állapot"
tarlorincegyesulet.hupont.hu
► Amíg Élek Animés Lélek!!
animehungaryfans.hupont.hu
52. Vállalok Kőműves munkát! Falazást, vakolást, betonozást.
► Továbbá lakáselujítást és családiházépítést. Kisebb munkákat is elvégzem.Bp és pest megyében. Tel : 06 20 594 02 60
ganyolokomuves.hupont.hu
53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
pirampelj.hupont.hu
54. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
55. Falszigetelés,Injektálás,Acéllemezes falszigetelés 0670-402-0255
► Falszigetelés,Injektálás,Utólagos falszigetelés,Acéllemezes-falszigetelés,Dryzone-szigetelés Profi falszigetelés,a legkedvezőbb tavalyi árakon.Hívjon minket megéri 0670/402-0255 Az elvégzett munkánkra 20 Év garanciát adunk. Falszigetelés Injektálás
zelinkosandor.hupont.hu
56. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► Kedves Látogató! Szeretettel köszöntelek!
rozsagobelin.hupont.hu
58. ELEKTROMOS SZIGETELŐ GUMISZŐNYEG, ÁLLÁSKÖNNYÍTŐ GUMISZŐNYEG
► Ha nem megrázó élményeket akar, akkor a megoldás ELEKTROMOS SZIGETELŐ GUMISZŐNYEG !
elektromos-szigetelogumi.hupont.hu
59. 24medical
► 24Medical prime goal as a Nitrile Gloves Manufacturing is to provide high-quality gloves that assure protection against chemical risks and safeguarding against dermal sensitization and skin irritation. We makes sure that customers receive the integri
nancyagannon.hupont.hu
60. Könyvelés és bérszámfejtés. Munka és szórakozás. Komoly és könnyed.
► Könyveléssel kapcsolatos teendők, jogyszabályok tapasztalatok. Fotók, zenés képek, érdekességek. Háziállatok és egyéb kedvenc foglalatosságok.
anzokonyvel.hupont.hu
61. World Stars
► Minden amit a tini sztárokról tudni kell
worldstars.hupont.hu
► Jó humorú oldal csak neked csak most nincs mégegy ilyen értelmes neveldeXD
parasztnevelde.hupont.hu
63. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
64. Minden ami gyöngy virág,ékszer,ajándék
► Sziasztok!A következő oldalakon az általam gyöngyből készített virágokat ,ékszereket és különböző dísztárgyakat találjátok.Jó nézelődést,válogatást!
evycke-gyongy.hupont.hu
65. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
66. Horgolt kiegészítők: sapkák, sálak, kézmelegítők, mandzsetták, ékszerek
► A horgolt kiegészítők öltöztetnek, egyedivé tesznek. Kalapok, sapkák, sálak, kesztyűk és ékszerek!
horgol.hupont.hu
67. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
68. Orea-Hygiea pro assistentiam pharmaciae Alapítvány
► Az Alapítvány célja gyógyszertári asszisztensek, szakasszisztensek továbbképzésének támogatása az Előadói Vándorserleg Verseny szervezésével.
orea-hygiea.hupont.hu
69. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
70. LubMaster, olajban és kenőzsírban a mester!
► Nálunk minden kenőanyagot megtalál amelyre szüksége lehet, legyen szó személygépjárműről, haszongépjárműről, mezőgazdasági gépről, vagy akár ipari felhasználásról, fémmegmunkálásról!
lubmaster.hupont.hu
► Belépés csak sztárfocistáknak!!!
mindigfoci.hupont.hu
72. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
73. Kennel Tibetan Terrier '' Of Kari Tibetian Shine ''
► Tibetan Terrier is the dog of dream.He is kind, love people and playing.He is very atractive with long coat.Tibetan terriers is just like children, they never will grow up,they have big heart with many goodness.
tibetan-terrier.hupont.hu
74. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)
vw-alkatreszek.hupont.hu